Régi algyői családok 30. 169-189. ház
XII. szakasz Akasztófa dűlő:
"Ezen szakasz foglal magában szántó földeket és kaszálókat. Ezen szakasz napkeletrűl és délrűl a IX. szakasszal, napnyugotrúl csongrádi úttal, éczakárul XI. Szoporhegy nevezetű szakasz és Sövényházi tó fő ágával ütközik meg."
24 algyői családnak van itt földje, ebből hétnek szállásépülete is. Mind a 24 család termel itt gabonát, nyolcan dohányt is, Táborosi János pl. 110 ezer tőt.
Neve alapján itt állhatott valaha az uradalom akasztófája. Semmilyen hivatkozást nem találtam még rá vonatkozóan.
Szaporhegy:
"Ezen szakasz áll szántó földekbűl, kaszálóbul, dohánytermesztő kertészekbül és uraság székes legelőiből. Ezen szakasz napkeletrűl a VIII. szakasszal, délrül a X. szakasszal, napnyugotrul az csongrádi úttal, éczakárul a XII serkédi temető nevezetű szakasszal ütközik meg."
Kisebb területi egységei Romafű vagy Romafő és Hottafölde.
17 algyői családnak van itt földje, 15-nek szállásépülete is, gabonát, dohányt termelnek. A legtöbbet Zombori Szabó Gergely 119 ezer tövet.
A dohánytermelés fázisai: tavasszal a föld előkészítése, palántanevelés, palántázás, lókapálás vagy ekekapálás, és még kétszer kézi kapálás.
Nyáron 3 naponta az "érett" levelek törése, a felfűzés, szárítás, átmozgatás, hogy ne fűljön be.
Ősszel a töveket kivágni, a szárakat összekötni, elhordani, a földet szántani, a kiszikkadt dohányleveleket (párás időben, hogy ne törjön) a kötélről lehúzni, válogatni és tízesével önmagával körülkötni, majd szállításhoz bebálázni.
169. ház Nagyivány István és Tóth Ilona (1751-1791), majd Hódi Katalin. 8 gyermek. 74 ezer tő dohány
170. ház Márki István és Szeri Erzsébet. Szegedi család. Viszonylag idősen költöznek ki, csak az utolsó két gyermekük születik a kertészetben. 71 ezer tő dohány
171. ház Komócsin József és Kerepesi Ágnes. 3 gyermek van az anyakönyvben, de csak egy született Romafűn. 71 ezer tő dohányt művelnek.
172. ház Kecskés Mihály Az algyői anyakönyvekben nem szerepel. 40 ezer tő dohányt művel.
173. ház Pálinkás János Két Pálinkás Jánost találunk az anyakönyvekben, bár lehet, hogy a két személy ugyanaz. Az egyik meghal 1788-ban, a másikról nem tudunk semmit, csak azt, hogy a felesége Kukhárovics Ilona meghalt 1799-ben, közel 70 éves korában. 68 ezer tő dohányt művelnek.
174. ház Szabó József és felesége Puskás Apollónia. Szegedi család, a 80-as években kiköltöztek a kertészetbe. 10 gyermekük született. 81 ezer tő dohányt művelnek.
175. ház Kerepesi Antal Sokfelé próbálkoztak: Serkéd, Hottafölde, Szeged, Kistelek, Algyő, Romafű. Felesége Fihari Klára, 6 gyermekükről tudunk. 80 ezer tő dohányt művel.
Az uraság hottaföldi kertészei
176. ház Czeglédi Sámuel és felesége Losonczi Anna. 9 gyermekes mindszenti család. 1770 körül költöznek ki Serkédre. 48 ezer tő dohányt művelnek. Mellette rozst is termelnek.
177. ház Bús Tamás és Pósa Erzsébet 10 gyermekes algyői család. 1781 után költözhettek ki, mert utolsó gyermekük 1781-ben még Algyőn született. 38 ezer tő dohányt művel, mellette rozst termeszt.
178. ház Dohány József Valószínűleg azonos Pálfi Józseffel, akinek felesége Bús Ágnes, a 177-esben lakó Bús Tamás lánya. Gyermekeik Serkéden, Hottaföldén és Romafűn születnek.
179. ház Herke János és felesége Puskás Ilona. 10 gyermekes szegedi család, véglegesen 1788 után költöznek ki. 71 ezer tő dohányt művel, mellette rozst termeszt.
A 180-185- közötti házszámok nincsenek kiadva.
Uraság dohánytermesztő kertészei Szaporhegyen
185. ház Szász András és felesége Pósa Katalin. Szegedi család, akik előbb Sövényházára költöztek, majd onnan Szaporhegyre. 9 gyermekük született. 56 ezer tő dohányt művelnek, mellette kétnyomáson árpát és búzát.
186. ház Volfort János. Nos ez a családnév igen változatos formákban került lejegyzésre: Voldord, Bonford, Bunford. Az egyik Bunford család alias neve a Mészáros. Az algyői anyakönyvekben Szaporhegyre bejegyezve két Bunford Jánost találunk, egyikük felesége Gombos Erzsébet, másiké Laska Rozál. A kb 20 év korkülönbség alapján valószínűleg apa és fia. 64 ezer tő dohányt művelnek.
187. ház Lévai János. Első felesége Szeri Katalin. 1761 óta laknak Szaporhegyen, 6 gyermekük született itt. Második felesége Sándor Ilona. 4 gyermekük született. 62 ezer tő dohányt művelnek.
188. ház Körmendi József. Algyőn esküszik 1777-ben Pataki alias Csikós Erzsébettel, 13 gyermekük születik Szaporhegyen. 55 ezer tő dohányt művelnek.
189. ház Szabó János. Beazonosíthatatlan. 28 ezer tő dohányt művel.