Régi algyői családok 23. 131-133. ház
Innentől az Algyő környéki birtokrészeket bogarásszuk át:
II. szakasz - Berki föld, Berek
Korabeli leírása: "áll szántóföldekbűl, Uraság tövises Berkeiből és szőlőkből. Ezen szakasz napkeletrűl az első szakaszban lévő tóval, délrő az helységgel és az libalegelővel, napnyugotra egy részrűl a libalegelővel, más részrűl a VIII. szakaszban lévő felső réttel, écztakárul a Tiszával ütközik meg."
Ma a házakat, szántókat és a révet nézzük meg, a jövő héten a szőlőket.
Berekben az algyőiek 26 szántóföldet művelnek, melyeknek "fölső végiben vagyon az országút, melyen árvízkor a révhez szoktak járni". Áll itt néhány ház is, melyben az uraság palántás- és dohánykertészei laknak. A dohánypalánta igen kényes, megnevelése külön szaktudást igényel. A berki házak számozása az algyőinek a folytatása.
126. ház Oláh Jakab Az uraság palántás- és dohánytermesztő kertésze. 80 ezer + 135 ezer tő dohány, plusz háromnyomásos szántó. Az anyakönyvekben egyetlen Oláh Jakab van, felsége Hornyák alias MIklós Ágnes. Az 1770-es években Kovészdon született három gyermekük. Az asszony 1790-ben Berekben halt meg, innen gondolom, hogy ők lehetnek az érintett Oláh család.Szám nélkül - Uraság halászkunyhója és annak veteményeskertje - lakóját nem ismerjük.
127. ház Bajusz Pál Az uraság dohánytermesztő kertésze (50 ezer tő) és bérlője, bérelt földje kaszáló. Felesége Balog alias Hegedűs Rozál. Öt gyermekük van bejegyezve az anyakönyvbe.
128. ház Süli Mihály Az uraság dohánytermesztő kertésze és bérlője, kaszálót bérel. Az 1741-ben született Süli Mihály apjával Süli Istvánnal, mostohaanyjával és 7 testvérével Mindszentről költözött Algyőre a 48-as szám alá. Algyőn még 10 testvére született. Felesége Feró (Kéri, Bogdán) Erzsébet. 10 gyermekéből háromnak a születési bejegyzése Berek. A család a 1890-es években elköltözik Csányba, csak a két legidősebb, akkor már házas gyermek marad Algyőn.
129. ház Az uraság dohányföldje, a tövises berek között, melyen áll egy kertészház kb. 50 ezer tő dohánnyal, lakóját nem ismerjük.130. ház Az uraság révháza és kocsmája.Az algyői rév már emberemlékezet óta a Szeged-Vásárhelyi út mentén, a jelenlegi Tiszai híd közelében volt. A rév fontos stratégiai hely is, így a felügyelete sokáig állami monopólium. Az átkelés valószínűleg mindig is díjköteles volt, ennek első írásos nyomát 1550 táján a török adólistákon találjuk. A török kiűzése után császári-királyi kamaráé volt a révjog. Az 1733 óta Algyőn birtokba iktatott Erdődy-család csak 1767-ben kapta meg.
1803-ban a Pallaviciniek Algyővel együtt rögvest megkapták a révjogot is. Ezért nem épülhetett Algyőnél közúti híd még a 20. század elején sem a Tiszára, mert az uradalom megvétózta az építést, hiszen akkor elveszítette volna a kompátkelés hasznát. Ezt panaszolják még 1935-ben a Népszava cikkében:
A rév működtetése: gyakori volt, hogy a révet nem az uradalom működteti, hanem kiadja bérletbe. Valószínűleg így volt ez az 1780-as években is. Az akkori révbiztos az Algyő 69 alatt lakó nemes Bene Ferenc. A révbiztosságot 1799 táján veje, Bene Erzsébet férje, nemes Kamocsai Sándor veszi át tőle. A révben üzemelő kocsma bérleti joga ekkor Kamocsai Sándor sógoráé, Palus Györgyé.
Az 1780-as években révészek a tápéi Terhes fivérek, Terhes István és Terhes Tamás. Mindkettőjük névvariánsa a Révész, ami klasszikus foglalkozásnévből eredő névváltozat. Ha egy kicsit előrébb tekintünk, 1804-1821 között Kaibblinger János volt a révbiztos.
131. ház Nagy Ferenc Az uraság palántás kertésze és dohánytermesztő kertésze: egy palántás és egy 80 ezer tőnyi dohányföld. Az 1770-es években költözhettek ki feleségével Kismihály Katalinnal. Berekben két gyermekük született.
132. ház Csabafi András Az uraság palántás és dohánytermesztő kertésze és Varga Pál, az uraság palántás kertésze. Mindketten ugyanabban a házban laknak. Csabafi felesége Cziráki Éva. 7 gyermekük született. Az anyakönyvek szerint Csabafi András lánytestvérei Ilona és Katalin is ideköltöztek férjestől.
Varga Pál: a környéken élő három esélyes Varga Pál közül azt választottam, akinek az anyakönyv szerint is született gyermeke a Berekben. A születési helyeket sajnos nem mindig jelölik, ez nyilván függ a plébános tájékozottságától is. Felesége Jezbera Franciska, hat gyermekük született.
133. ház Bene Ferenc Az uraság dohánytermesztő kertésze 80 ezer tő dohánnyal. Két Bene Ferenc lakik Algyőn, az egyik nemes, a másik zsellér, mindkettőnek van háza Algyőn. Talán elképzelhető, hogy zsellérként itt dolgozik és a benti házat ekkor nősülő fia lakja? Nem lehet tudni.